Elveszett képességeink a digitális labirintusban

Kötelező

Elveszett képességeink a digitális labirintusban

A GPS-t eredetileg katonai célokra fejlesztették ki, de ma már a civil életünk mindennapjait is megkönnyíti: segít meghatározni helyzetünket, elkerülni a dugókat, megmondja, milyen távolságra van tőlünk az úticél, és mennyi időre van szükségünk, hogy az adott távot megtegyük. Útközben figyelmeztet a sebesség-határokra, a fizetős pályaszakaszokra és még a traffipaxokat is jelezheti. Különösen nagy szolgálatot tesz, ha ismeretlen helyen, vagy külföldön tartózkodunk. Nem csoda tehát, hogy a GPS alkalmazás az okostelefonok állandó tartozéka, de még mindig kelendő az önálló készülékként működő nagy képernyős, vagy beépíthető eszköz is.

A hagyományos térkép és közlekedési táblák alapján történő tájékozódás helyett alaposan megváltoztatta vezetési szokásainkat, de nem minden esetben a jó irányba.

Feltétel nélküli bizalom

A készülék útbaigazítását sokan meg sem kérdőjelezik, így fordulhatott elő, hogy nemrég a figyelmeztető táblák ellenére építési területre hajtott egy idős német férfi, de az a svéd pár is vakon megbízott a navigációs eszközében, aki Capri szigetének homokos tengerpartja helyett Carpi városának iparnegyedében találta magát. Mindezek közül talán a legmulatságosabb a világsajtót is bejárt belga nő este, aki egy barátjáért indult az otthonától nagyjából 75 km-re lévő brüsszeli pályaudvarra. Magabiztosan bekapcsolta GPS kütyüjét, csakhogy figyelmen kívül hagyta, hogy készüléke nem Brüsszelbe, hanem Horvátországba tervezte az útvonalat. Átszelt országhatárok és idegen nyelvű táblák dacára makacsul követte az eszköz utasításait, és csak akkor kezdett gyanakodni, amikor elhagyta a Zágráb táblát. A szombat hajnalban indult túráról végül több ezer megtett kilométer után, hétfőn ért haza.

Helymeghatározó agysejtek, avagy így működik a beépített GPS-ünk

Az agyi térképek szerinti tájékozódást már a 20. század eleje óta vizsgálják a tudósok. Az angol O’Keffe, és a norvég Moser házaspár 2014-ben Nobelt-díjat kiérdemelt kutatása alapján most már azt is tudjuk, hogyan működik. E szerint a hippokampuszban található helysejtek által kialakított agyi térkép alapján tudjuk hol vagyunk, míg egy másik agykéregben található úgynevezett gridsejtek segítségével határozzuk meg, hogy az aktuális helyzetünkhöz képest hol vannak olyan helyek, amelyeket korábban már megismertünk.

A hippokampusz egy olyan agyterület, amely tanulás hatására akár felnőttkorban is fejlődhet. Eleanor Maguire, a University College London idegkutatója még a kilencvenes években megvizsgálta a londoni taxisok agyát, akiknek engedélyeik megszerzéséhez London 25 ezer utcáját, körzeteit és azok nevezetességeit is ismerniük kell. A vizsgálatból kiderült, hogy azoknak a taxisoknak, akik sikeres vizsgát tettek, a tanulási folyamat elejéhez képest növekedésnek indult a szürkeállományuk.

Gondolkodom, tehát vagyok

A GPS használatával nem kell megtornáztatnunk az agyunkat, mivel nem szükséges ráképzelünk magunkat az útvonalra és az útirányra, így amikor készülékünk méterről méterre navigál minket, még csak nagyjából sem kell feltérképeznünk, és odafigyelnünk, hogy milyen utat teszünk meg. Következésképp ha ezt az agyterületet nem vesszük igénybe, akkor visszafejlődéshez, végsősoron elbutuláshoz vezet.

Szakemberek azt javasolják, hogy lehetőleg csak az odaútra kapcsoljuk be GPS készülékünket, figyeljük meg az útvonalat, a visszaútra pedig kapcsoljuk ki.